B1A4 – Road ( az út)
Sandeul, CNU, Baro, Jinyoung, Gongchan
Sétálva mentem haza, mert egy kis
pénzt akartam megtakarítani,
Úgy éreztem, hogy az iskolába vezető
út különösen hosszú,
Ám ahogy
sétáltam az úton és közben beszélgettünk
(úgy
éreztem az idő rövid)
Nem voltam
magányos, mert már mellettem voltál
Elhagyva
egy sikátort, por és homok szállt körülöttünk,
Egymás
hősei lettünk, ahogy védtük városunk
Te voltál
Superman én meg Batman
Ütöttünk,
rúgtunk és harcoltunk, a legjobbak voltunk akkoriban,
A házunk
hátsó falánál ahogy beszélgettünk
nem
hasonlítottunk egymásra,
Még
mindig titok, hogy nem tudtuk elnyerni,
Az út
ahol sétáltunk még mindig tele van azzal az illattal
Az út melyen
sétáltunk, azon sírtunk és nevettünk minden nap,
Reméltem,
hogy soha nem felejted az ígéretünk, amit együtt fogadtunk,
hogy mosolyogni fogunk majd, mikor
újra találkozunk,
Reméltem, hogy nem változol meg az
út végén
melyen együtt sétáltunkm
Ígérd
meg, ígérd meg
lalalala
Végtelenül
ballagtam ezen a sötét útón
beteg
napjaimon is, nem voltak álmaim,
De az úton te
mindig erőt adtál nekem
(Mert ott
voltál)
Tovább tudtam
sétálni
Még ha
éhes is voltam, megosztottam veled kenyerem
Volt egy
csomó lázadás ok nélkül
Mi együtt
jobban összeillettünk mint bárki más,
Ezen az
úton sétáltunk, szomorú, hogy az idő ketyeg
Ez
megmarad egy fekete-fehér filmként,
Az idő, a
napok akkoriban, a remény,
Reméltem,
hogy az út mindig egy igazi sztori marad számunkra
Az út
melyen sétáltunk, azon sírtunk és nevettünk minden nap
Reméltem,
hogy soha nem felejted az ígéretünk, amit együtt fogadtunk,
hogy mosolyogni fogunk majd, mikor
újra találkozunk,
Reméltem, hogy nem változol meg az
út végén
melyen együtt sétáltunk
Még az idő
múlása után is
Remélem tudsz
majd támaszkodni rám, amikor a dolgok nehezen mennek
Erőt adok
neked, én leszek az utad,
Remélem magasabbnál magasabbra tudsz
majd szállni
Az út
melyen sétáltunk, azon sírtunk és nevettünk minden nap
Reméltem,
hogy soha nem felejted az ígéretünk, amit együtt fogadtunk,
hogy mosolyogni fogunk majd, mikor
újra találkozunk,
Reméltem, hogy nem változol meg az
út végén
melyen együtt sétáltunk
Ígérd
meg, ígérd meg
lalalalaa
Ígérd meg,
ígérd meg
lalalalaa
(
By : Hani ^^)


